Összeségében a thaiföldi helyzetről Covid idején

  Mivel ma reggel végre leesett az eső, így hat, vagy hét nap forróság után, gondoltam kihasználom az alkalmat és befejezem ezt a cikket. Sokáig nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek bele ebbe a témába, hogy jól érthetően és szofisztikáltan fogalmazzam egyszerre meg a mondókámat. Aztán már nem tudtam tovább tolni, úgy hogy ott kezdek bele, ahol most eszembe jut…

SANDBOX VS EMBEREK

  Az az igazság, hogy minden kritika ellenére, a Sandbox projekt egy jól kitalált szűrőrendszer, amivel mi utazók nyugodtan jöhetünk Thaiföldre és fedezhetjük fel az első héten Phuketet, a másodikon akár már másik szigetet, két héttel az érkezés után pedig egész Thaiföldön szabadon mozoghatunk.
  Ezekkel a lépésekkel a thaiok is nyugodtabban engedhetnek be embereket külföldről. 

Patong Beach, Phuket, Thailand, Pillingers Adventures
PHUKET szelfi helyszín

  A Sandbox ugyan jól kitalált projekt, de a turisták sajnos nagyon kényelmesek és lusták, rugalmatlanok! Instant kalandokat keresnek és a legkisebb nehézség hatására is inkább lemondásokkal reagálnak, az unalmas ám könnyű utat választják; a várakozást és a rimánkodást…

  Sőt, legnagyobb meglepetésemre néhányan a lesajnálást gyakorolják. Lesajnálják Thaiföldet és a thaiokat, lásd “de szomorú, hogy ilyen kevés turista van ott”, lesajnálják a thaiokat, hogy mi lesz velük, hogy nem jönnek a turisták, blablabla, ez mind igazából a saját bizonyítványuk.
 Információként osztom meg, hogy most 5000 turista van Phuketen és 2 hónap alatt  összesen 25 000 turista érkezett Thaiföldre, miközben normál esetben egy év alatt 30-40 millió turista jön. Osszunk szorozzunk nyugodtan.

Patong Beach, Phuket, Thailand, Pillingers Adventures
Patongi árus

  Közben ezek a lesajnálók jönnének igazán, de nem mernek, vagy számukra túl kényelmetlen, hogy beoltassák magukat, esetleg párszor egy vékony kis pálca – vattával a végén –  az orruk belsejével találkozzon annak érdekében, hogy megbizonyosodjon mindenki, hogy egészségesek vagyunk és azok is maradtunk. Vagy lehet, hogy a pandemic helyzetet kihasználva, csak hazudnak maguknak és kifelé is azt vetítik, hogy “amúgy jönnének, ha lehetne..”, közben meg sehol semmi, így legalább jó kifogással punnyadnak otthon.

  Pedig itt Phuketen arany élet vár a turistákra ma is. Az idő nagy része paradicsomi, szerencsére változatos, ha esik, akkor eláll és a meleg szél megszárítja a ruhánkat rövid idő alatt. A tengerparton mindig finom szél simogatja a hajunkat és finom helyi és akár más környékekről származó fogásokat is találunk a robogókra felcsatolt streetfoodosoknál is.

Banana Beach, Phuket, Thailand, Pillingers Adventures
Banana Beach

Lakkandi

  Rengeteg hotel nyitott ki, vett fel munkaerőt, fektetett bele energiát, végig ment bonyolult procedúrákon, annak érdekében, hogy SHA+ biztos legyen a létesítménye, hogy fogadhassa a turistákat.
  Mi egyébként egy abszolút középszerű hotelben foglaltuk az első két hetünket, mely augusztus hónap végén elvesztette a SHA+ minősítést, de nekünk még hátra volt 4 napunk, amit náluk foglaltunk és mindenképpen SHA+ minősítésű helyen kellett eltöltenünk a szabályok szerint. Ezt a stresszt abszolút nem tették ránk, a manager akkor szólt nekünk, hogy sajnos át kell költöznünk másik hotelbe, mikor ő maga leszervezte az egy utcával odébb található hotelben a szállásunkat. Miután megoldotta a problémát, azután közölte velünk, sűrű elnézések közepette, hogy egyáltalán volt ilyen probléma. Nekünk így nem hogy problémás nem volt ez az egész szituáció, de színesebbé tette a kalandjainkat, hiszen egy hotellel több helyen szálltunk meg, több embert ismertünk meg és több újdonság ért minket. Ha érdekel, mi 15 nap szállásért, – amit egyébként a kedvenc bankom a Revolut applikációján keresztül foglaltunk 10% azonnali cashback mellett, –  a 14 éjszaka 28 (2×14) reggelivel forintba számítva 56 500 forintba került.

  Azt gondoltuk otthonról még, hogy milyen szívás a repülés előtti egy meg az itteni másik három teszt, ám körülményeskedés helyett minden gördülékenyen és megnyugtatóan ment. Persze rajtunk is múlt a dolog, hiszen, ha úgy akarjuk felfogni, hogy szívatás, akkor a saját hangulatunkat ássuk alá, magunk életét keserítjük meg.

Támogatsd tartalmainkat

és így utazásunkat is

havi 1000 forinttal.

Egy bankkártya is elég, nem kötelező paypal fiók.
Köszönjük!

 


  Hasonlóan budget kalandoroknak, mint mi, az első két hét kötelező SHA+ hotel után még több vendégház áll rendelkezésre, bagóért. Mi például most egy havi 4000 baht-os – magát hotelnek nevező – vendégházban vagyunk. 4000 baht pedig nem egészen 36 000 forint. 
Jobb esetben a vendégházat egy 3 csillagos hoteltől annyi választja el, hogy nincs étterem se bármikor elérhető ingyenes takarítás, továbbá általában egy fix vízdíj és tipikusan 7-8 baht/egység áron villanyáramot is felszámolnak, legrosszabb esetben pedig medence és fitness terem sincsen. Mi egyébként találtunk 3000, sőt havi 2800 bahtért is vendégszobát, jó elhelyezkedésű vendégházban és medencével, fitness teremmel.

MOZGÁS

  A közlekedést is olcsón megszerveztük, hiszen szezonon kívül az is sokkal kedvezőbb áron van, pedig csak úgy repülnek a kilóméterek alattunk!
  A Thaiföld 🇹🇭 Phuket-Tippek-Utazás  csoportban találtunk ajánlást robogóra és végül havi szinten bérelünk egy 125ccm-es Honda robogót, átszámolva 26 900 forintnyi bahtért és 500 kilómétert tettünk meg vele eddig, úgy hogy ketten ülünk rajta, ezidáig ötször tankoltuk meg, ami 500 bahtot jelent, mai árfolyamon tehát 4500 forintot. 

Mi és a bérelt robink

  Ugyanis találtunk egy öreget a Nanai road-on Patongon, ahol 4 liter benzint kapunk 100 bahtért (900 forint), sőt néha 5 üveggel kaptunk ugyanezért a nevetségesen alacsony árért.

  Ergo kilóméterenként 9 forint a fogyasztásunk, amit nem is igen számol az ember, hacsak nem próbál írni egy ilyen összefoglalót.

KAJA

  Ha már belementem ilyen-olyan árakba, akkor nem hagyhatom ki a saját üzemanyagunkat, az étkezéseket se. Patongon lakunk és helyiek tanácsára a Doo Dee nevű helyre kezdtünk járni és a pocakunk nem bánta meg, de még a pénztárcánk sem!  50 baht egy adag Pad Thai, 20 baht egy 3 decis Coca Cola vagy a tea és 80 bahtért még több finomságot kapni, miközben a 150-200 bahtos különleges tengeri herkentyűs fogások is megtalálhatóak náluk.
  Természetesen lejárunk a helyi partra rendszeresen naplementézni és ott sorban vannak a streetfoodosok elérhető árakon. Például a pálcikás húsok 20 baht, a kókuszlé 40 baht, a 4 gombócos csoda finom, nagy adag tölcséres fagylalt 50 baht.
  Érdekességként jegyzem meg, hogy helyi árakhoz képest drága a strandos 20 baht, hiszen pár utcányira a parttól, a Nanai roadon ugyanazt a pálcikás húst 5 bahtért is megtalálni. Ismétlem 5 bahtért, ami jelenleg 45 forint és 3-4  ilyen különböző ízű pálcikást összeválogatva már jól is lakhatunk, jól laktunk 180 forintból. 

ELŐ- és FŐSZeZON

  Az előszezon alatt általában 30-33%-on pörög Phuket egyébként. Most a Covid miatt, illetve azért, mert nem jönnek az emberek, ez maximum 15-20%-os nyitva tartást jelent, amit NEM úgy kell elképzelni, hogy csomó mindenre nincs lehetőség, hanem ez a való életben úgy működik, hogy 10 bárból 2-3 van nyitva, hogy 10 darab 7Eleven boltból 1-2 van nyitva, hogy a szolgáltatások árai durván a fele, mint a normális főszezonban. Konkrétan olcsóbban bérelhetsz jetskit Patongon, mint Balatonfüreden sup-ot, jah és nem beszélve arról, hogy az összes masszázs szalon nyitva van Phuketen! A Covid miatti turista hiány miatt viszont számos város egyszerűen tokkal-vonóval “zárva van”. Ilyen Kata Beach például.
  Szóval igen, itt minden van most is, ami a hering szezonban is, de mivel kevesebb ember van, mindenből kevesebb van, és mivel kevesebb ember akarja megvenni, így nagyon sok minden jóval olcsóbb is. 

  A kis szigetcsoportok is látogathatóak, a főszezonban elérhető kirándulások jórésze most is igénybe vehető, csak éppen kétharmad, vagy akár féláron. Már holnap indulhat az ember akár egy napos Raya & Coral szigetezni 2000 bahtért, vagy a Phi-Phi szigetekre egésznapos kiruccanás 2500 bahtért. 

  Mi Vanesszával nem is lehetnénk boldogabbak a helyzettel, mert nem vagyunk oda a tömegért és szeretjük, hogy a közutak se tömöttek, bár mivel folyton utazunk valahova, láttunk már dugót, például Phuket townban. Mindig tudunk csinálni valamit, ha esik az eső, akkor is lehet menni, sőt jetskizni direkt vártuk a felhősebb időt, hogy a nyílt vízen ne égjünk ropogósra, vagy ha vízesést megyünk nézni, akkor nyilván esőzések után megyünk, hogy jól felduzzadjanak a zuhatagok. Szóval mi nagyon élvezzük a helyzetet, de a thaiokról ez kevésbé mondható el.
  Küzdelmessé vált az életük, hiszen eddig nem kellett érteni semmihez, bármilyen üzletbe kezdett bele itt bárki, a thai, a magyar, olasz, orosz, vagy kínai idekint, az az üzlet magától ment, hisz a tömegek özönlöttek és mint a sáskák mindent is “felettek”. Most a korona miatt mintha egy csomót kötöttek volna a légifolyosók nyakára, és az ide látogatni akarók, illetve az itt élő emberek rugalmatlansága miatt is hatalmas kihívás a vendéglátásból, turisztikából és az eköré fonódott szolgáltatóiparból élő emberek élete.

  Itt közben az eső is elállt, mire a mondókámat leírtam, szóval konklúziónak csak annyit szánnék, hogy Thaiföld mindent megtesz, hogy aki a mostani Covid-19-es időben idelátogat, az ugyanúgy megkapja az “élménycsomagot”, igazi vendég marasztalók, ha nem lenne ütemtervünkben az, hogy bejárjuk az egész térséget, szívesen maradnánk a tervezett 2-3 hónapnál is tovább Thaiföldön.

Csomagolj!

  Nektek meg azt üzenjük, hogy lehet kicsit körülményesebb az idejutás, de cserébe most, hogy alig vannak emberek, sokkal szebb, tisztább és élvezhetőbb Ázsia ezen része így. Szóval ha tehetitek fogjatok egy hátizsákot, – mert annál többre nincs is szükség – és pár kütyün, töltőn, meg esetleg egy kis pálinkán kívül mást ne is hozzatok. Tapasztalatból mondjuk, mert mi ezt is egy kicsit túltoltuk, mint a szóismétlést ebben a cikkben is, amit nyomatékosítani használok. 

Kütyük egy része kalandozásainkhoz
Kütyük egy része

  Jah igen, aki nem tudná, itt a ruha is filléres, 900 forint egy papucs és 1350 – 2000 forint között kapni komplett gyönyörű és praktikus ruhákat is jó anyagból.

  Nyilván aki nem ismer még, annak nehéz a szövegem, de próbáljátok meg levonni a megfelelő konzekvenciát az itteni helyzetről. Mi pedig hamarosan további színes és informatív tartalmakkal jelentkezünk videó, kép és szöveges formában is.

3 thoughts on “Összeségében a thaiföldi helyzetről Covid idején

  1. Mindig jó olvasni amit irtok és a képek valamint a videók is gyönyörűek

  2. Nézzétek meg a 6-os éttermet is. (No. 6 Restaurant) Közel van a Bangla Roadhoz illetve a Soi Sansabaihoz. Szerintem nyitva van. Istenien főznek és szintén eléggé jó áron. (https://www.google.hu/maps/place/No.6+Restaurant/@7.8947649,98.2974459,18z/data=!4m5!3m4!1s0x30503a9d39d7987d:0xd3fdd7c85dc2fde!8m2!3d7.8939377!4d98.2983199)
    Én December közepén érkezem (remélhetőleg) 3 hónapra.
    Jó kalandozást és üdv nektek,
    Gabi

    1. Oké , megnézzük 🙂
      Mi novemberben hagyjuk el Thaiföldet, 1 hónap phuket, 2 hét samui és 1.5 hónap belső területek felfedezése után…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *